Kennelünk a Weimari vizsla német vérvonalának Magyarországi erősítését tűzte ki céljául. Elsősorban munkakutyákat tenyésztünk, de a küllem is kiemelt szempont, melyet jól mutatnak a kiállítási eredmények.
A Fuk-pataki névválasztás rövid története:
Mivel kennelünk Balatonszabadiban a Sió csatorna partján helyezkedik el, így a név magától adódó volt.
Fuk patak eredete:
Siófok környéke már rómaiak korában is lakott terület volt. Sectus Aurelius Victor III.-IV. századból származó feljegyzései szerint Galerius császár a jelenlegi Siófok területén a “Lacus Pelso” – a Balaton latin neve ez, – ingoványos részeinek lecsapolására 292-ben zsilipet építtetett, és erdőket irtatott ki.
A honfoglalás után, 1055-ből származó tihanyi alapítólevélben találkozhatunk e hely említésével: “Rivulus namque, qui dicitur Fuk fluens”, azaz “A kis patak, amit Fuknak neveznek is az említett tóból ered, olyan helyen van, amelyen a népeknek átjárása van egy régebbi hídon és gyakran gázlón is”
Fuk, mint falunév először 1137-ben szerepel írásban az adózó helységek között.